FALLOUT 3: könyvek és a bólogatós figurák térképei (írta caprine)


Összesen 20db bólogatós figura, és ~ 300db könyv van a játékban, amiből 261-et megtaláltam és lejegyzeteltem. A bólogatós figuráknál a 20db fix, a könyveknél a pontos értéket nem tudjuk. Saját tippem az, hogy ha minden könyvből ugyan annyi van a pályán, és a legtöbb amit találtam az 23db volt az ökölvívásból, akkor ezt a 13 variációval felszorozva 299-es értéket kapunk. A zazoum térkép jelöltekből 2-3 példányt nem találtam meg, de a jelölőiből 1-2 amúgy is rossz helyen volt.

Az alap térkép mindenképpen szükséges a leíráshoz, hisz minden esetben valamilyen viszonyítási ponthoz képest adtam meg a tárgyak rejtekhelyét. Ezzel annyi lehet a gond, hogy Én az angol és a magyar verzióval is végigtoltam a játékot, így a hivatkozási pontokat vagy a magyar vagy az angol nevével adtam meg. Például a Grizly Diner Ijesztő étkezde néven fut. Pont ezért időnként kiírtam az angol/magyar helységnevet is, de általában nem voltak szükségesek, mert mi értelme lett volna a Megaton-t magyarosítani, meg mire?

Mivel elég sok szám került a térképre, ezért 3 különálló térképet készítettem. Az egyiken csak a bólogatós figurák vannak, a másikon csak a város falain belül lévő könyveket jelöltem, a harmadikon meg csak a város falain kívül lévőket. A térképen a figuráknál kék szám és karika, a könyveknél fekete számok vannak. Ahol egyértelmű ott csak egy szimpla képet raktam be, ahol bonyolultabb a megtalálás (metróban, nagyobb épületekben) ott a helyi térképet is csatoltam, egyes esetekben külső képet is. A térkép kissé csalóka abban az esetben, ha metró alagútban vagyunk, ilyenkor mivel több lejárat is van az egyikhez tettem a számot, ami nem feltétlen a közelebbi. Bonyolítja a dolgot, hogy a játék sem egészen koser a térképen a jelöléssel ha a metróban vagyunk. Volt, hogy elmentem egy könyvhöz megnéztem a térképen mit mutat, majd később egy másik lejáró felől jöttem le ugyan ahhoz a ponthoz megállva a térképen már a másik megálló közelébe tette le a jelölést. A kis térképeken minden esetben nézni kell a tetején lévő feliratot és esetenként a nyílnál lévő feliratot is. Néhány könyv olyan területen volt kint a pusztában, aminek nincs neve, ilyenkor a közelében lévő helység a viszonyítási alap. Helyi térképek annak függvényében változnak ahogy bejárjuk, így sok esetben a terület teljes bejárása után vissza kellett mennem a találati ponthoz, hogy minél részletesebb legyen a helyi térkép. Hibák, elcserélések, elütések, odébb lerakott jelölök előfordulhatnak, sorry érte.


térkép figurák

Bólogatós figurák:

  1. Vault 101, az elsőt rögtön akkor szerezhetjük meg mielőtt az ÁMV tesztre mennénk 16 évesen, az apánk asztalán lesz (orvostan)

  2. Megaton-ban Lucas Simms házában (bejárattól jobbra fent az első épület) az emeleten a leamortizált PC mellett az asztalon (erő)

  3. Arlington temetőben kb. középen a dombon magányosan álldogáló nagy ház pincéjében a polcon (szerencse)

  4. Nemzeti Gárda Raktárba ha belépünk, alul lesz egy zárt ajtó amit nem tudunk kinyitni (a kapcsoló legfelül lesz, de ahhoz át kell menni a másik két pályarészen), szóval ha bejutottunk a zárt ajtón át a Nemzeti Gárda Fegyvertárba és a nagy zárt ajtóval szembeállunk akkor jobb kézre lesz az oszlopon lévő polcon (kézifegyverek)

  5. Rivet város / tudományos labor ahol dr. Li is van, a lenti részen úgy középen a dupla szekrény melletti asztalon (intelligencia)

  6. Dunwich épületben a "Fertőző lenti kamrák" legfelső részén egy kis szobában a padlón (közelharc)

  7. Rockpolis-ban ami Gindershade-tól északra a sziklás részen egy rejtett barlang, a bejárat felet zászlók vannak kifeszítve, bent a hulla mellett a földön (ökölharc)

  8. Yao Guai barlangjában, és persze a legmélyén (kb. középen egy olyan Y villás oszlopnál pihen aminek az ágai között egy hulla log) egy ládán pihen (lopakodás)

  9. Örökzöld malom (Evergreen Mills) alatti járatokban a bazár részen ahol egy árus is van (öt ne lőjük le) a sarokban van egy alig látható beugró, aminek a végén a polcon van, a lámpa vakító fényétől nehezen észrevehető (csere)

  10. Vault 106-ban amikor beértünk a lakrészbe a függő folyóson az átellenes sarokban lévő helységbe be, a folyosó végén lévő helységnek a leghátsó részén középen egy salgó polcon, meg is van világítva rendesen (tudomány)

  11. Arefu-ban Evan King a hídőr házában (utolsó előtti ház) rögtön a bejáratnál a sarokban az asztalon (javítás)

  12. Paradise Falls-ban Eulogy kéglijében a sarokban lévő páncélnál lévő asztalon (beszéd)

  13. WKML adótorony déli oldalán lévő ciszternában (nézzük a helyi térképet azon megjelenik a lejárat) az asztalon hever (robbanószerek)

  14. Halálkarom menedékben (Deathclaw Sancuary) rögtön az elején a brahmin teteme mellett látványosan kirakva egy könyv és egy miniatom társaságában (állóképesség)

  15. Holló Szikla (Raven Rock) az elnök lakhelye előtt a 2C terület végén a bal oldali szobában az asztalon (energia fegyverek)

  16. Constantine erőd mellett lévő lakóépület pincéjében a nyitott páncélban figyel (nagyágyúk)

  17. Zöldebb legelők szeméttelepen lévő épületben a PC mellett az asztalon (mozgékonyság)

  18. Dave köztársaságában (The Republic of Dave) a múzeumban a polcon (érzékelés)

  19. Vault 108 a klónozó részlegben, ahol négyen is megtámadnak, a belső szobában az asztalon lesz (karizma)

  20. Bethesda romjainál az egyik épületben az emeleten (Bethesda irodák emelet) a sarokban a páncélmackó előtt az asztalon (zárfeltörés)





könyvek a városban

KÖNYVEK A VÁROSBAN, nyugati oldal:

1. Mason kerületben a Hubris képregénygyár előtt van egy nagy tér radioaktív tócsákkal és a közepén egy fogollyal, erre a térre néző kissé szétlőtt lakóépület (buszmegálló mellett) emeletén az asztalon (FEGYVEREK...)

2. Hubris képregényművek bejáratánál lévő pulowszky sugárzásvédőben (DEAN...)

3. Hubris képregénygyáron kiadó részén a (dél-nyugati rész) a fogadopultnál a robbanó Pc mellett fent a polcon (HASZNÁLT...)

4. Mason kerületi megállónál van a Hubris képregénygyár bejárata, bemenve körbe kell menni, hogy eljussunk a nyomdarészre, fent a vezérlőben ott lesz ahonnan Johny Wes lövöldözget, alternatív lehetőség, hogy Wilhelm kikötőjének végén lévő csatornanyíláson át bemenve jutunk el a nyomdába, de abból az irányból tovább tart (KONYAK...)

5. Hubris képregényműveknél lévő metró állomásra lemenve (nem tudom miért nincs rajta a térképen) 5 is található, az 1. rögtön az első budiban hátul a falon lévő eü láda tetejére téve (DC BELGYÓGYÁSZAT....)

6. ... 2. ahol a fosztogatók vannak a jegykiadó fülkében belül (BÚJJ...)

7. ... 3. tovább menve már a Franklin Metró karbantartó alagutakban, ahol mindenféle generátorok, turbinák vannak, és a drótos kerítéssel körbekerített résznek a közepén lévő asztalon (FEGYVEREK...)

8. ... 4. még mindig a Franklin Metró karbantartó alagutakban, az előző közelében a fémlépcsőn le, és lesz egy drótos kerítéssel elzárt sarok, néhány hordóval meg két polccal, a polcon lesz (NAPJAINK...)

9. ... 5. Franklin Metró karbantartó alagutakban a keleti részén, ahol a sínpár beszakadt és mi éppen kijövünk a föld alól a barikádok felé menve a sötétben csálén álló polcon (US...)

10. Falls templom keletnél a LOB enterprise épületében 2 is van, az első a földszinten az ÉK sarokban lévő raktárban a fémpolcon középen (ÖKÖLVÍVÁS...)

11. ... 2. az alagsorban "LOB Enterprises Archivum" szintén az ÉK sarokban egy L alakú fogadó pulton lévő PC mellett az asztalon (KÍNAI...)

12. Falls templom metrójától DK-re a a hivatali épületben a bejárat közelében a sötétben egy magányos asztalon ahol a fal át van törve (NAPJAINK...)

13. Dolce Mama kajaüzem előtt lévő szétnyílt rozsdás konténerben a hulla mellett (HASZNÁLT...)

14. Dolce Mama kajaüzembe (5 darab is van néhány KÍNAI ghoul társaságában) ha a nyugati bejáraton lépünk be, akkor a jobbra lévő WC-ben a földön (FEGYVEREK...)

15. ... 2. a közeli lépcsőfordulójában a polcon (DEAN...)

16. ... 3. ha megyünk tovább a lépcsőn felfelé a függőfolyosón lévő mesterlövészbe botlunk, a lábánál a könyv (FEGYVEREK...)

17. ... 4. a szemben lévő függőfolyóson lévő mesterlövésznél is van egy, menjünk vissza le a bejárathoz, és most ne jobbra tartsunk hanem az acél lépcsőn fel és már meg is érkeztünk a másik függőfolyósora, a földön van a zsákmány (KÍNAI...)

18. ... 5. az irodáknál ahol a leomlott padlók vannak ha lejutottunk legalulra, a felborított asztalok után az üreg legvégén a 2 széf előtt a földön (NAPJAINK...)

19. Arlington temetőben a dombon álló házban a konyhában a sarokban lévő asztalon (TUDOMÁNY...)

20. Arlington temető észak metróállomáson le a karbantartó alagutakba, kb. a szakasznak a közepén lesz egy olyan helységben aminél az alatta lévő helységbe belátni, a sarokban a polcon (US...)




KÖNYVEK A VÁROSBAN, keleti oldal:

1. Anacostia kereszteződés állomás le a metróba, a felső beton placcon ahol a fosztogatok törzshelye van az atombombával díszített fal előtt lévő körasztalon (ÖKÖLVÍVÁS...)

2. A Sugárzó metróba le, úgy középen, ahol a nagy helységben egy nagy üres rész lesz sok lépcsővel, fent az irányitópulton (KÍNAI...)

3. L'enfant Pláza a nagy kereszteződésnél ahol a hatalmas Nuka Break hirdetőtábla van menjünk a boltíves felüljáró felé, alatta át a végén lévő kis pihenőhelyhez, a polcon (US...)

4. L'enfant Pláza területén, ahol a lépcsősor van (közel a hídhoz amin egy teherautó áll) egy Pulowszky sugárzásvédőben (TUDOMÁNY...)

5. Seward Tér, a Kapitolium hátsó bejárata mellett egy beugróban a pulowsky sugárzásvédőben a bőröndön (HAZUDNI...)

6. Seward tér északi metrónál be kell menni a sikátorba a házak közé és a végén lesz egy csatornanyílás, azon le, majd a DK végében a beomlott falnál balra egy téglaelemen (NAPJAINK...)

7. Kapitólium épületébe 5 könyv is lesz, 1. a Washington emlékmű felől érkezve a Kapitólium keleti pályarészen középen egy irodarészen ahol több fakk is van, a középsőben az asztalon (HASZNÁLT...)

8. ... 2. a Kapitólium nyugati bejárat pályarészen nagyjából középen egy bezárt raktárban az ajtóval szemben az asztalon (NIKOLA...)

9. ... 3. még mindig a Kapitólium nyugati bejárat pályarészen a nagy teremben ahol a behemót is lesz a DK falnál, az asztalon vagy a kavarodásban a földön (US...)

10. ... 4. oszlopcsarnok pályarészen ahol lesz egy fegyvertorony amihez a közelében lesz a vezérlő PC, itt a zsákutcába be, és a végén a raktárban (KÍNAI...)

11. ... 5. már a konferenciaterem pályarészen a pulpitusban (HAZUDNI...)

12. Műszaki Múzeum átrium ha bevállaltuk 3dog küldetését amiben a holdjáró tányérantennáját kell ellopni akkor ebbe az épületbe kell jönnünk, az épület elején egy széles ablakos szobában van a PC mellett (NIKOLA...)

13. Múzeum állomás (ami a Történeti Múzeum előtt van) a metróba le, be a női WC-be, a csontváz mellett lévő faládában (KÍNAI...)

14. Washington Emlékmű (hatalmas torony ami nagyon messziről is látszik) előtt lévő lövészárkos rész közepén (nagyjából a Műszaki Múzeum és a Nemzeti levéltár között) lesz egy kis szuper mutánsos bunker, annak a közepén a rádió mellett az asztalon (BÚJJ...)

15. Műszaki múzeumnál vagy a Történeti Múzeumnál lévő metrón le, a múzeum állomás pályarésznek az ÉNY tetején a metró átjárónál a homokzsákoknál az asztalon (KONYAK...)

16. Nemzeti levéltárban 4 is van, 1. a levéltár alsó szintjének a DNY végében egy rácsos kapu mögött a fém polcon (BÚJJ...)

17. ... 2. az archívum biztonsági szárny kelet pályarészen a középtájékon abban a helységben ahol az alkotmány is lesz a mackó előtt fekszik (HAZUDNI...)

18. ... 3. az archívum páncélszoba pályarészen ahol a parókás robot is lesz a belső a belső páncélszobában, itt is a mackó mellett az asztalon fekszik a könyv (HASZNÁLT...)

19. ... 4. a Nemzeti Levéltár szinten az ÉNY sarokban lévő szobában a felborult iskolapadon jól megvilágitva (BÚJJ...)

20. Történeti Múzeumban 2 is van, az 1. rögtön az aulában balra lévő női WC-ben az egyik kagyló mellett lent a földön (NIKOLA...)

21. ... 2. már az irodák pályarészen a vitrin amiben Lincoln puskája van (nagyon jó csúzli!) mellett a sarokasztalon piroslik (KÍNAI...)

22. ... A Történeti múzeumban lévő Alvilágban az árusnál (Az elveszett paradicsom...)

23. Mall északi metró állomáson le, és rögtön ahogy beléptünk a jegykiadó fülkében a földön (KÍNAI...)

24. Georgetown kelet metróállomástól DNY-ra lesz egy épület (talán szálló) amin jó nagy betűkkel a La Masion Beauregard felirat áll, ebbe be lehet menni, bal oldalon a pult mögött a földön (US...)

25. Dupont állomáson le a metróba, a Központi Metró résznek a közepén egy átjáróban a rács mögött a körasztalon (DEAN...)

26. Anacostia állomáson le a metróba, a Központi Metró résznek a déli végében ahol a Múzeum Állomási átjáró van a sín másik oldalán lévő zárt raktárban a bal oldali polcon (ÖKÖLVÍVÁS...)

27. Vermont térnél lévő "Reményünk Asszonya kórház" a földszinten a DK betegszobában a sarokban az asztalon (DC BELGYÓGYÁSZAT....)

28. Vermont térnél lévő "Reményünk Asszonya kórház" alagsorában a "száraz csatorna" ÉK helységben a sarokban lévő fémpolcon (DEAN....)

29. Vermont térnél lévő "Reményünk Asszonya kórház" a 2. szinten az ebédlőben ahol szuper mutánsokba fogunk botlani, az egyik asztalon (DC BELGYÓGYÁSZAT....)

30. Statesman Hotelbe érkezzünk a másik bejáraton amit úgy érünk el, hogy felmegyünk a Remény asszonya kórház 3. emeletére, és a kidőlt oszlopon átsétálunk a szállodába, az 1. a "középső szinten" az egyik zárt raktárban (KÍNAI...)

31. ... 2. az előzőtől menjünk tovább felfelé a vendéglő részén ahol a billiárd asztalok is vannak, a középen lévő bárpult mögött a fapolcon (KONYAK...)

32. ... 3. bejárati rész, ha kintről jövünk be, akkor balra fent lévő szobába az asztalon, egyébként a belső térképen a keleti részen (HASZNÁLT...)

33. Vernon téren a Statesman Hotel előtt lévő erősen sugárzó bombatölcsérben van egy lezuhant repcsi és egy csatorna lejárat, ha lejutottunk a már csak kissé sugárzó csatornába középen a polcon lesz (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

34. Vernon tér kelet (Statesman hotel bejáratánál az utcán lévő jó nagy lyuk mögött) metróállomáson lemenve, rögtön a bejáratnál a jegykiadó bodega ablakában (HAZUDNI...)

35. Vernon tér kelet részen az egyik romos utcánban középen az úton lesz egy jól kiemelkedő csatorna lejárat, lemenve az északi részen lévő helységben az asztalon (DEAN...)

36. Vault-Tec központban a Vault-Tec irodák pályarészén, az emeleten a ÉK helységben ahol a szobában egy ajtó lesz lefektetve a padlón lévő lyukra, azon átmenve a belső szobában a lyuk másik oldalán a falon lévő polcon, csak az élét látni ezért nehéz kiszúrni (TUDOMÁNY...)

37. Vault-Tec központban (Vernon tér Észak) 2 is van, 1. az emeleten az adminisztráció részen az ÉNYi irodában a félköríves asztalon (KONYAK...)

38. ... 2. az ügyfélszolgálati részen a bejáratnál jobbra fent kajáldánál ahova a leszakadt lépcső miatt nem tudunk felmenni, ezért körbe kell menni az egész pályán, a jobb hátsó asztalon (HASZNÁLT...)

39. Takoma Park-ban (Vernon Keleten át tudunk ide jutni) hátul kint az udvaron lesz egy óriás super mutáns (kivégzéséhez nagy segítség lehet a teherautó konténerének tetején lévő tüzérségi kapcsoló, illetve a miniatom) és ezen a területen lesz egy autószerelő műhely, ebben a műhelyben a sarokban lévő asztalon (US...)

40. Takoma ipari park területen a főépületben a keleti végén a gyárnak a nagy fapolc legalján szervizláda mellett (HAZUDNI...)

41. Pennsylvania sugárúton lemegyünk a Szabadság utcai metróállomásra (de jöhetünk a Vernon tér felől, vagy a központi metróból is) akkor belefutunk egy női árusba, akinél az asztalon lesz, de PIROS! (NAPJAINK...)

42. Pennsylvania sugárút végén a metrótól néhány méterre a Fehér ház plázán a sarokháznál lesz egy csatornafedőlap, lemenve a létra után néhány méterrel jobbra lévő szerelőműhelyben (ÖKÖLVÍVÁS...)

43. Pennsylvania sugárút végén a Penn. sgt. észak-nyugat metrólejáratnál a sarok épületbe (ami egy szálló) be, az asztalon lesz de PIROS! (KÍNAI...)

44. Georgetown északtól délre haladva egy házon amin a 2026 BRADLEY PLACE tábla van de belépve a Townhome, itt az asztalon (HAZUDNI...)

45. Georgetown nyugaton menjünk le a lépcsőn a vízhez, a közeli ajtón be a DCTA alagútban, a dél-nyugati részen lesz (a víz alatt kell átúszni), az irányítópulton (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

46. Dupont körtér állomáson lemenveaz irányitó helységben ahol a robot is van a földön lévő szögletes ládába bedobva (HAZUDNI...)

47. Georgetown nyugaton a szupermutáns bázison ami most egy szétrobbant épület (közelében van a DCTA alagút bejárata), az emeleten a sarokban a fém polcon (KONYAK...)

48. Dupont Kelet-en Dupont körtér közelében a fosztogatok területén lesz egy butik a Lady Frumperton butikja, ha beléptünk a kis boltba a pénztárgépnél az asztal alatt lévő mackó tetején (HASZNÁLT...)

49. Dupont Észak-Kelet-en egy kis fosztogatós részen a zsákutcában lesz egy csatorna fedél, ott kell lemenni az "elárasztott" csatornában (DEAN...)

50. Ködös alsó állomásra a Dupont körtérnél lemenve az ÉK sarobna lévő irányitó helységben az irányitó szekrényen (NIKOLA...)





könyvek a pusztában

KÖNYVEK a pusztában a folyón innen (kék számok):

1. az elsőt még a 10. szülinapunkon kapjuk a PipBoy-al, vagy a folyóson kint lévő idős hölgytől (KONYAK...)

2. 19 évesen amikor Amata felébreszt a szobánkban a szemben lévő komódban, de ez a könyv nem mindig van ott! (KONYAK...)

3. Vault 101-ből kijöve Tavaszvölgy településen a balra első ház előtti postaládában (ÖKÖLVÍVÁS...)

4. Megaton, Moira adja ha befejeztük a pusztasági túlélő kalauzt (TUDOMÁNY...)

5. Megaton, ha Moira-tól megvettük a tudományos témát, akkor egy fapolc kerül (sok egyébbel együtt) a házunkban a lépcső mellé, ennek a 2. polcán lesz (NIKOLA...)

6. Tavaszvölgy általános iskola emeletén a zsákutcában lévő PC mellett az asztalon (BÚJJ...)

7. Tavaszvölgy általános iskola alsó szintjén egy (100-as) zárt ajtó mögött le lehet menni egy rövidebb hangyás barlangrendszerbe aminek a végén a két hulla között a földön (KÍNAI...)

8. Tavaszvölgytől a Hipermarkethez vezető kanyargós úton, bal oldalon egy szélmalom, jobb oldalon a kanyarban egy szétbombázott ház silóval, a házban, a keleti részen a sarokban lévő polcon (KÍNAI...)

9. Hipermarkettől északra lévő épp állapotban lévő híd alatt (a folyó itt pont ki van száradva) az északi végén egy barikád mögött az asztalon, az aknára vigyázzunk (BÚJJ...)

10. Hiper Szuper marketben a dél-nyugati sarkában lévő pulton néhány gránát társaságában (HASZNÁLT...)

11. Wilhelm kikötőjének az északi részén lévő csatorna kiömlőn be, és lejutunk a Hubris képregénygyár alagútrendszerébe, rögtön az elején ahol 4 ghoulba botlunk a hármas beugróból a jobb oldaliban az asztalon (DEAN...)

12. Csatorna állomásba be, a középen a futószalagnál lévő csatornán le a Megyei csatorna fővonalba, úgy kb. középtájon lesz egy drótos ráccsal körbekerített rész, aminek a közepén egy megvilágított asztal rajta egy PC meg a könyv (TUDOMÁNY...)

13. Csatorna állomástól dél-nyugatra egy épületben aminek külső lépcsője van a talon bázison bent a konyhában a polcon (NAPJAINK...)

14. Szürkeárokban a keleti elhagyott otthonban a földszinten lévő polcos szekrény alján lévő faládában (FEGYVEREK...)

15. Marigold metróállomáson le, a barlangrendszer legvégén a hangyakirálynő területén lévő PC mellett (TUDOMÁNY...)

16-18. Marigold állomástól dél-nyugatra haladva lesz egy gyalogos átjáró híd, itt posztol egy árus 2 kutyával, nála a polcon 3 darab is van egymás mellett, de mindegyik piros!!! (KONYAK... BÚJJ... KÍNAI...)

19. Fairfax romoktól keletre lesz egy nem jelölt autókereskedés jó nagy hirdetőtáblával, bent a bal oldali részen lesz fent a generátoron, felugrani a kocsiról lehet, vagy a polcon is fel tudunk ide mászni (US...)

20. Vörös Rakétagyár (Red Racer Factory) előtt lévő kissé ferdén álló rozsdás, nyitott konténerben a padlón a radioaktív hordok és egy hulla társaságában (KONYAK...)

21. Vörös Rakétagyárban 3 is van, az 1. a bejárattal szemben lévő ablakos konténer tetején lesz, balról a korlátnál lévő hordókról lehet rá felmászni (DEAN...)

22. ... 2. "Gyárszint" területén úgy középtájon az egyik átjáró szerűség tetején lesz 2 motor szerűség, ezek között (a lépcsőről kell ráesni) a felboritott vödör alatt (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

23. ... 3. már a szuper mutánsok területén az Ügyvezető irodákba ahogy belépünk balra az első helységben (ahol a chip vezérlő PC is van) az acélpolcon (NIKOLA...)

24-5. Vörös rakétagyártól keletre az épületek sarkában elrejtett fosztogató bázison amit több kutya is véd a sarokban az ágy mellett a földön (US...), a másik a hűtőgépeknél az asztalon, vagy ha valaki kézigránáttal támadott mint én akkor a földön (FEGYVEREK...)

26. Elöntött metróállomás előtt a téren lévő pulowsky sugárzásvédőben (KÍNAI...)

27. Elöntött metróállomáson lent az első szinten ahol a lépcső megy lefelé a mellette lévő kör alakú szerkezet mögött (FEGYVEREK...)

28-9. Elöntött metrótól délre lévő fosztogató bázison 2 is van, első a rakétázó pasinál fent a placcon a matrac mellett a földön (NAPJAINK...), 2. a területük közepén a hűtő mellett lévő asztalon amin a pénztárgép is van (ÖKÖLVÍVÁS...)

30. Alexandria karjai nevű épületben 2 is van, az első a földszinten a déli részen középen a kétszárnyas ajtó mellett a polcon (BÚJJ...)

31. ... 2. az előbbi közelében, fel a lépcsőn, az ebédlőszerűségben, a bárpulton a PC-vel nyitható ajtónál (FEGYVEREK...)

32. Arlington könyvtárban 5 is van, 1. az emeleten az Arlington közkönyvtár szinten az északi részen lévő kis helységben az asztalon (TUDOMÁNY...)

33. ... 2. emeleten a gyerekrészleg szinten a déli részen lévő beugróban ahol az kávéfőzők és a kola automata is van a pulton (HAZUDNI...)

34. ... 3. a média archívum szinten az észak-nyugati részen az utolsó szobában ahol a billiárd asztal is van, a sarokban a kávéfőzővel egy asztalon (HASZNÁLT...)

35. ... 4. a média archívum szinten a dél-keleti végén ahol az adatokat lehet letölteni, a fal melletti asztal sarkában (NAPJAINK...)

36. ... 5. a gyerekrészleg legtetején, a déli végén, ahol a leomlott padló is van, a sarokban lévő polcon (FEGYVEREK...)

37. Arlington könyvtár bejáratától balra a pulowsky sugárzásvédő kapszulában (FEGYVEREK...)

38. Arlington könyvtártól délre lévő talon bázison a szétbombázott beton placc legfelső szintjén az asztalon (NIKOLA...)

39. Fellegvárban lévő "laboratórium" részen ahol a nagy robot is van, lent a keleti oldalon lévő WC-ben a csésze előtt a földön lévő faládában (BÚJJ...)

40. Nuka Cola gyárban 4 is van, az 1. a bejárattól jobbra lévő büfében (gyárszínt) a pulton (DEAN...)

41. ... 2. az irodák szinten az észak-keleti részén a leszakadt padló utáni belső helységben a mackó tetején (HAZUDNI...)

42. ... 3. az irodák szinten a nyugati részén van egy berobbantott fal, az itt lévő helységben a rozsdás szalagos egységek melletti asztalon (TUDOMÁNY...)

43. ... 4. a gyárszinten (ahol a Milo nevű robot követeli az ID-t) az északi részén lent, bent a szobában a beépített szekrény ajtaja mögött a polcon a mackó alatt (NAPJAINK...)

44. Nuka kola üzemtől északra lévő piros gyorskajáldában a tűzhely melletti asztalon (US...)

45. Fairfax romok és Andale között félúton lévő totál szétrombolt beton épületben ahol egy árus is lesz meg egy katonai teherautó is, az épületmaradványon fent a matrac mellett a földön, zöld, felvehető (HASZNÁLT..)

46. Nuke Cola gyártól Andale felé menve az út tetején lerobbant rozsdás teherautó konténerében (DEAN...)

47. Andale, a kannibál smith-ék házában, a konyhában lévő ajtón le a pincébe, az első asztal jobb sarkán a hulla fejénél (KONYAK...)

48. Sziklaszéli barlang északi részén ahol több szekrény és polcon is van egy megvilágított területen, a könyvespolcon (KÍNAI...) innen át lehet menni a medvék barlangjába, aminek a legvégén a birtokunkba kerülhet a nuka gránát leírása

49. RobCo gyárban 4 is van, az első rögtön a bejárattal szembeni fogadó pulton (HAZUDNI...)

50. ... 2. még mindig a földszinten a keleti részen ahol a sok műszer van, az egyiknek a pultján (TUDOMÁNY...)

51. ... 3. már az emeleten az "Irodák és étkezők" pályarésznek a legdélebbi szobában az ajtóval szembe állva a bal oldali sarokban lévő asztalon az eü. mellett (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

52. ... 4. még mindig az irodák pályarészen az ÉNY sarokhelységben, és ott is a sarokban lévő kis asztalon (NIKOLA...)

53. Tenpenny toronytól DK lévő Willy vegyesboltjában a pénztárgép mellett a pulton (HASZNÁLT...)

54. Tenpenny toronytól DK lévő szétbombázott ház emeletén a polcon (NAPJAINK...)

55. Warrington metró állomástól kicsit délre lévő nem jelölt épületben ahol Lucky's boltja üzemel, bár semmit sem lehetne elemelni, de a könyv mégsem piros, a pénztárgépes pult alatt (ÖKÖLVÍVÁS...)

56. Warrington metróállomáson 3 is van (ebből 2 piros), 1. pálya közepén egy sötét raktárban, a bejáratnál lévő roggyant fémpolcon (DEAN...)

57. ... 2. lent ahol a 3 fő ghoul lakik (a pálya közepén), a leghátsó ágynál a fém polcon lévő faládában, de elég érdekes, hiszen a szálkereszt zöld, a felirat meg piros, tehát fel is vehető meg nem is (ÖKÖLVÍVÁS...)

58. ... 3. lent az ÉK részen (a Tenpenny toronyba vezető "Metró belépés & generátor" átjárónál) a beugróban lévő asztalon, ez már felvehető (TUDOMÁNY...)

59. Tenpenny torony és tőle nyugatra lévő ép ház között lévő lerombolt házban a polcon a sérült könyv alatt (BÚJJ...)

60. Tenpenny toronyban 2 is van, de ezek felszedése lopásnak minősül már ha simán megyünk neki, de ha beengedjük a ghoul-okat a toronyba utána már nem! 1. Tenpenny szobájában (a főbejárattal szemben a két lépcsősor között lévő lifttel fel a tetőre és a jobb oldali szoba, őr áll előtte) az asztalon (HAZUDNI...)

61. ... 2. az emeleten az észak-keleti lakosztályban az ajtó melletti asztalon (HASZNÁLT..)

62. VAPL 66 erőműtől keletre ha felmentünk a hegytetőre, amin az elektromos oszlopok vannak (csak kövessük őket), ott ahol egy olyan oszlop van amin minden irányban lognak lefelé a vezetékek ennek a lábánál lesz egy csatorna lejárat, bent meg néhány meglepi, az asztalon hever (BÚJJ...)

63. Jocko üzletében a pénztárgép mellett (NIKOLA...)

64. VAPL-66 erőműtelep területén az épületben az asztalon (DEAN...)

65. F. Scott Key Gyakorló és kiképzőtáborban a 3 egymás mellett lévő asztal közül a középsőn (BÚJJ...)

66. Dunwich épületben a "Cserbenhagyott Dunwich romok" résznek a közepén egy kis raktárban az acél polcon (DEAN...)

67. Smith Casey garázsában (112-es menedék lejárata) a pultnál a földön lévő nyitott mackóban (NAPJAINK...)

68. Yao Guai barlangban ha átmentünk a Yao Guai odú részre, majd a másik ajtón érkezünk vissza a járatba a kerítésnél leesve fent a peremen egy halott haramiába botlunk, elütte a földön (KONYAK...)

69. Smith Casey garázsától északra, az út bal oldalán lesz egy antenna, a jobb oldalt lent a sziklák lábánál pedig egy rejtett csatorna, lemenve a létránál a földön (ÖKÖLVÍVÁS...)

70. Csontház, leégett ház, egy fosztogató fészek körbeaknázva, az emeleten a padlón (BÚJJ...)

71. Bannister erődben 3 is van. Az első a Bannister erőd főépületben van, ami ha bementünk akkora balra a hegybe vájt 2 bejárat egyikén érhető el, menjünk fel az acél lépcsőn, majd le a normál lépcsőn a pincébe, a legvégén a szobában amiben egy generátor is van az ajtó melletti polcon, vagy a földön lesz (TUDOMÁNY...)

72. ... 2. erőd udvarán a bal sarokban lévő szétlőtt több emeletes épületben (ami valójában egy lakóépületnek álcázott rakétasikló) a közepén lesz egy sátor, ott menjünk le a csatornába (tisztek szállása). Ha megyünk lefelé az acél lépcsőn mielőtt belépnénk az acél ajtón a fejünk felett lévő tetőn van egy kis homokzsákos géppuskafészek, ahova fentről lehet ráugrani, a rádió mellett lesz (NIKOLA...)

73. ... 3. a bunker részen van ami a tisztek szállása után jön, a keleti részén lévő helységben, általában a fém szekrény tetején van, de van, hogy leesik, (FEGYVEREK...) Itt ha a fő kommandóst likvidáltuk, akkor a kulcsával az erőd kapujánál lévő ajtón ki tudunk jönni, nem kell megint körbemenni.

74. Örökzöld malom (Evergreen mills) területén 3 is van, az 1. a déli sarokban (víztartály felőli oldalon) fent lévő egyedül álló kunyhóban az ágy melletti polcon (US...)

75. ... 2. már a főépületbe belépve a folyosó tetejére essünk rá a lépcsőről, a matracra kifeszített hulla mellett lesz (BÚJJ...)

76. ... 3. lent a járatokban (bezár pályarészen) abban a szobában ahol a rács mögött raboskodik egy copfos fosztogató, a bal oldali alsó ágyon (NIKOLA...)

77-78. Ha jövünk Örökzöld malomtól kifelé a sínek mentén a vége előtt jobb kézre (keletre) a dombon lévő templomban 2 is lesz. Az első a sarokban a földön a WC csésze mellett (ÖKÖLVÍVÁS...) ... a másik a bejáratnál a szónoki pulpitusban (HAZUDNI...)

79. Az előző templomtól lefele a parton az út mentén lesz egy leégett lakópark, az utolsó házban a könyvespolcon (NIKOLA...)

80. Örökzöld malomtól keletre a templomon túl a domboldalban áll egy tréler, a konténerben (US...)

81. Jury metró állomás mellett lévő településen ha megyünk az antenna felé akkor az úton lesz egy csatornafedél amin lemenve a romos helységben az asztalon a CB rádió mellett (TUDOMÁNY...)

82. Jury metró állomáson 2 is van, 1. ahogy bementünk, még fent a lépcsők tetején a munkaasztalon (DEAN...)

83. ... 2. Ryan Brigg lakrészében a Jury úti alagutak legvégében lesz a sarokban a széf tetején (HAZUDNI...)

84. Vault 106-ban 2 is van, az első a menedék 106 lakrészeken fent a kajáldában van elrejtve, a bal oldalon az asztalon lesz több doboz látványosan egymásra pakolva, a legalsó ládában található (NIKOLA...)

85. ... 2. már a tudományos labor részen úgy közép tájon egy teremben ahol szerverszerűségek vannak, az ablaknál lévő eldőlt fém szekrényen (NAPJAINK...)

86. Nagy Városban ha átmegyünk a gyalogos hídon hátul középen lévő klinika épületében (Vörös klinikája) a konyhában az asztalon (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

87. Holdfény Kertmozi területén az egyik piknik asztalon (ÖKÖLVÍVÁS...)

88. VAPL 58 erőműtelep épületében az asztalon porosodik (DEAN...)

89. Jalbert testvérek sugárzó szeméttelepén a déli épületben a sarokban lévő polcon az eü. láda mellett (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

90. Jalbert testvérek telepétől északra a "sziklamászók utolsó boltja" nevű helytől keletre egy nem jelölt bádog táborban 2 is van, az első könyv a déli csontvázakkal teli házban a földön a miniatom mellett (BÚJJ...)

91. ... a másik a legnagyobb házban a sarokban lévő asztalon (HASZNÁLT..)

92. Örökzöld Nemzeti kiképzőpálya, a bejáratnál a balra lévő lakókocsiban (FEGYVEREK...)

93. Mészárlás kapuján (Kis lámpafény alatt) 2 is lesz, az 1. ha átengedtek akkor rögtön lesz egy függőhíd balra, azon át és egyenesen a zsákutca végén lent lévő asztalon (US...)

94. ... 2. ahogy beléptünk nem kanyarodunk el balra a függőhídra, hanem egyenesen megyünk előre, lesz egy rácsos lécekből összeeszkábált őrbódé, benne egy szuper mutáns, mellette a sötétben lesz egy beugró, a WC tartály tetején (HASZNÁLT...)

95. Vault 87 "reaktorkamra" részén is lesz 2, ha a Mészárlás kapuján át érkezünk, az első fém ajtón belépve nem egyenesen megyünk tovább előre, hanem balra le majd megint balra, a kirakati bábu lábánál lévő ládában (NIKOLA...)

96. ... 2. ha átmentünk a függőfolyóson a másik oldalra, a kis zárt raktárban, szerintem a polcon lesz, de szinte mindig a földről vettem fel az itt lévő overlord csata miatt (ÖKÖLVÍVÁS...)

97. Sziklamászok utolsó boltjához ha eljutottunk, akkor felnézve a sziklaormon látni fogunk egy nem jelölt helyet, a Elhagyott Viskó-t, bemenve 2 is lesz, 1. a bal oldalon a szerelőasztal alatt lévő faládában (DEAN...)

98. ... 2. az ágynál a körasztalon a másik könyv alatt (FEGYVEREK...)

99. Öt tengely pihenőben 3 kamion közül abban amelyikben a banditák táboroznak (US...)

100. MDPL központi reléállomáson a vízpart felőli ajtón be, a bal oldalon lévő asztalon (FEGYVEREK...)

101. KT8 adótorony mellett közvetlen északra húzódó kanyonban lévő csatornán juthatunk le az alagútba, a belső helységben az asztalon lesz a kulcs ami a lépcső lejáratot nyitó számítógéphez enged hozzáférést, a 2 kínai hullánál az asztalon (KÍNAI...)

102. Shalebridge a rádiótorony lábánál lévő neonszínű gombáknál le a föld alá, lent sok hangya, de csak a nagyokat érdemes irtani, az alagút végén a pocsolyában lesz a hangyakutatónál a könyv, öt elméletileg a hangyák kivégzik, de volt, hogy még élt amikor odaértem (TUDOMÁNY...)

103. Elhagyott állomás, az autóúton fent, egy autóroncsokból épített úttorlaszból a 4 egymás tetejére tett autó mellett a földön, a matracnál (HASZNÁLT..)

104. SatCom teleptől NW-07C (2 hatalmas rádióantenna, az egyikről le van billenve a tányér és alatta lakik egy árus) keletre az autóúton álló kamion trélerén (ÖKÖLVÍVÁS...)

105. MDPL 05 erőműtelepen az egyik trafó mellett egy csontváz és a dartspisztoly receptjének társaságában (DEAN...)




KÖNYVEK a pusztában a folyón túl (fekete számok):

1. SatCom NW-05 telepen (ahol csak 1 parabola antenna van + itt a tudós ghoul) bent a földszinten a PC mellett a fém asztalon (KÍNAI...)

2. Constantine erőd mellett lévő tiszti épületben 2 is van, az első a franciaágyon (FEGYVEREK...)

3. ... 2. a pincében a hulla mellett a téglán (KÍNAI...)

4. Constantine erődben (alsó erőd) ha bementünk a hátsó udvarról nyíló bejáraton akkor a felfelé menő lépcső előtt a zárt raktárban az asztalon (KONYAK...)

5. SatCom telep NN-03d az északi toronyba ha beléptünk a bejárattal szemben a bal szélső budin (ÖKÖLVÍVÁS...)

6. SatCom telep NN-03d-től délre, vagy a Mason Dixon-tól északra lévő puszta közepén egyedül árválkodó sátorban az acél polcon (NIKOLA)

7. MDPL 21 erőműtelep épületében a sarokban a szerelőasztalon (NIKOLA...)

8. MDPL 21 erőműteleptől északra a térképen nem jelölt területen a pálya legtetején egy zöld radioaktív pocsolyán kell átkelni a szemben lévő konténerhez ami mögött néhány hulla társaságában az asztalon lesz (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

9. LP8 adótorony dombjának lábánál a keleti oldalon egy csatorna lejárat, lent az asztalon (TUDOMÁNY...)

10. Oázisban ha felvettük a szívbemarkoló feladatott és lejutottunk a Elárasztott kamrák pályarészre, a bejárattól néhány méterre balra lesz egy beugró, a végén rengeteg emberi szeméttel, az asztal mellett lévő faládában, egy hangya potroha takarja (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

11-2. Hegyi viskóknál 2 is a két házban (egy-egy), a déli nagyobbik házban a belső helységben a szekrény mellett a polcon (ÖKÖLVÍVÁS...)... 2. a kisebbik házban a fém polcon a sok égett könyv között (KONYAK...)

13. Vault 92-től keletre egy fosztogatóbázison (eldőlt siló) csűrben lent a sarokban a fémpolcon (DEAN...)

14. Vault 92-ben 4 is van, az 1. a lakrészek pályarészen a legdélebbi szobában a fém asztalon (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

15. ... 2. a hangtesztelő pályarésznek a DNY sarokhelységében az asztalon (szomszéd helységben van Agatha hegedűje) (NIKOLA...)

16. ... 3. a menedék 92 pályarészen az emeleten (függőfolyosó) a büfében (vigyázó szobája mellett) a pultnál az alsó polcon (HASZNÁLT...)

17. ... 4. fent a a vigyázó irodájában a félkör asztallal szemben a bejáratnál lévő fapolcon jó magasra felrakva, csak az élét látjuk (BÚJJ...)

18. Old Olney halálkarmoktól hemzsegő csatornáiban 2 is van, 1. a déli végen ahol a fal át van robbantva egy páncélos hullánál, igazából ez nem könyv, csak jegyzet (Orvosi szervópáncél kézikönyv)

19. ... 2. kicsit tovább az előzőtől vagy 10 méter az alagút legvégén a földön (BÚJJ...)

20. az Ártatlan legelők tejgazdaságtól nyugatra az úton áll egy narancssárga kólás autó, és mögötte egy postaláda az út szélén, abban lesz (FEGYVEREK...)

21. Ártatlan legelők tejgazdaság területén 2 is van, 1. a silóban (nagy kör alakú tartály az udvaron, termény tárolásra használják) belül a földön (ÖKÖLVÍVÁS...)

22. ... 2. bent a csűrben fent a padlóra ledobva (KONYAK...)

23. Ijesztő ebédlő piros épületétől északra vagy 100 méterre egy szétszakadt busz roncsában (US...)

24. Ijesztő ebédlő nevű amcsi gyorskajáldában a pult mögött a polcon (HASZNÁLT..)

25. KX-B8-11 adótorony dombjának déli lábánál egy csatornanyílás, a lent lévő egyik helységben az asztalon a kiégett PC mellett (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

26. KX-B8-11 adótoronytól délre a dombon egy kiégett ház + siló + víztározó, itt kettő is van, 1 a déli részén lévő pottyantós budiban az ülőkén (FEGYVEREK...)

27. ...2 picit délebre a domboldalban a sugárzó tócsába beleborult konténer egyik hordóján (DEAN...)

28. Canterbury Közösségben kb. középen lévő garázsban (Dominic és Machete háza), annak is a hátsó helységében a sarokban lévő asztalon (DEAN...)

29. Robco szervizközpontban 2 is van, az 1. a futószalagos résznél az asztalon (NIKOLA...)

30. ... 2. fent a műszerész műhelyében ami csak 1 szóba, itt is az asztalon a PC-nél (HAZUDNI....)

31. Vault 108-ban 3 is van, az első a bejárati pályarész déli végében, a vezérlőben a 3 nagy sárga láda mögött lévő fellépő alá-mellé a sarokba bedobva, esély sincs a felvételére!!! (NIKOLA...)

32. ... 2. a klónozó labor részen van, mégpedig a bólogatós figurával egy helységben a pályarész közepén, az ágy melletti rozsdás fémasztalon egy mikroszkóp társaságában (HAZUDNI...)

33. ... 3. "menedék lakrészek" pályarészen a kajáldában a pult sarkán (ÖKÖLVÍVÁS...)

34. Corvega gyártól kicsit északra lesz a dombon egy antenna sok tányérantennával, ennek a dombnak a nyugati oldalán lévő szennyvíz kiömlőbe bemenve "Szennyvíz tároló" raktárában a fém polcon a rádió alatt (KONYAK...)

35. Corvega gyárban 3 is van, 1. a bejárattal szemben a fogadópulton (HAZUDNI...)

36. ... 2. a bejárat után a lépcsőn fel az emeletre a bal oldali első helységben lesz az asztalon (TUDOMÁNY...)

37. ... 3. már a belső gyár részen ahol a királynő is van a dél-keleti sarokban fent lévő irodában az asztalon (DEAN...)

38-9. Corvega gyártól délre a domboldalon fent az oldalára billent trélerben 2 is van, az 1. az asztalon a miniatom mellett (US...), a másik a mögötte lévő katonai ládában (KÍNAI...)

40. Nemzeti Gárda raktárban 4 is van, 1. rögtön az első területnek a DK részében egy salgó polcon (NIKOLA...)

41. ... 2. Depó gyakorló szárny (ahol a lőtér van) az emeleten lévő helységben a berobbant fal előtt az asztalon (HASZNÁLT..)

42. ... 3. Depó irodák rész ahogy felmentünk a félkör alakú fogadópult után a lépcsőn és lenyomtuk a 2-3 robotot a hosszú asztalon lesz (BÚJJ...)

43. ... 4. ha végigmentünk a pályán és visszajutottunk a raktárba majd a fent lévő kapcsolóval kinyitottuk a lent lévő eddig zárt ajtót, lenyomtuk a 3 lábút, lementünk a lépcsőn, átmentünk a fegyverraktáron ahol megannyi cucc van meg egy bólogatós figura is, a zárt fém kapu (a keller család audiófelvételei kellenek hozzá) után lévő területen a pult után az asztalon az 5 lövetű kísérleti MIRV nagyágyú mellett az asztalon (US...)

44. SatCom telep NW-07C-től ÉK irányban a kiszáradt mederben álló autóroncs mellett lévő lőszerládáknál a földön (BÚJJ...)

45. KB5 adótoronytól ÉNY a dombon lefelé lévő leégett házban bent a sarokban a polcon (NAPJAINK...)

46. KB5 adótoronytól DNY-ra az úton a domboldalban lesz 3 autókból épített barikád fosztogatókkal, a legfelsőnél az asztal alatt lévő faládában, néhány konzervvel a tetején (KONYAK...)

47. KB5 adótorony dél-keleti oldalán van egy csatorna kiömlő, amibe ha bemegyünk a páncélajtó előtt a csontváznál a földön (NAPJAINK...)

48. Halálkarom barlang bejárata előtt lévő katonai ládában (BÚJJ...)

49. Halálkarom barlangban rögtön az elején a brahmin tetem, egy miniatom és egy bólogatós figura társaságában (NIKOLA...), a barlang legvégén van az egyik legjobb csúzli a bosszú nevű gatling lézer

50. Dickerson Tabernacle kápolnában (mesterlövész az ablakában) a sarokban a lőszeres ládáknál (FEGYVEREK...)

051. Mason Dixon állomáson 3 könyv is van, az első a déli házban a frigo és az ágy lábánál lévő katonai láda között a padlón (NAPJAINK...)

052. ... 2. a nyugati házba belépve bal oldalon az asztalon (NIKOLA...) ... 3. jobbra a padlón (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

054. Drowned Devil útkereszteződésben a teherautó konténerében a páncél mellett (NAPJAINK...)

055. Silver Lining Drive in autósmozi mellett lévő bádogtákolmányban lévő asztalon (KONYAK...)

056. Elmosódott fény lakóparkban van 2 ház aminek áll a kéménye, ebből is annál ami mellett egy bádog épület is van, a kémény lábánál a földön (ÖKÖLVÍVÁS...)

057. Roosevelt akadémián 4 is van, a 3 épületet összekötő alagútrendszer (karbantartó és menekülő alagút) közepén lévő nagyobb helységben az acél polcon (ÖKÖLVÍVÁS...)

058. ... 2. Roosevelt Akadémia (ha szembeállunk a 3 épülettel a bal oldali) épületben a földszinten a bejárattól balra eső WC-ben a fosztogató hullája mellett az utolsó fakban (ÖKÖLVÍVÁS...)

059. ... 3. még mindig a Roosevelt Akadémia épületében a földszinten a bejárattól jobbra kb. középen lévő helység sarkában az írógép társaságában az asztalon (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

060. ... 4. Roosevelt műv. és tornacsarnok épületben (a középső épület) az emeleten az egyik szobában ahol mackó is van az asztalon a két lőszeres láda takarásában (NAPJAINK...)

061. Meresti vasútállomáson ha lemegyünk, és túléljük a sok csapdát, akkor az őr mellett az átjáróban az asztalon (NAPJAINK...)

062. Hamilton búvóhelyén 2 db, 1. lent (ha a térképet nézzük akkor a nyugati szélen), ahol a fosztogatók is vannak az asztalon a cseresznyebombákkal (BÚJJ...)

063. ... 2. ez a pálya bal feéső sarkában egy zárt rácsos raktárban hátul a ládán (FEGYVEREK...)

064-5. Felszentelt mocsári temető templomában 2 is van, az egyik a sarokban lévő polc legalján a vöröskeresztes láda mellett (DC BELGYÓGYÁSZAT...), ... 2. a másik pedig a pulpitus polcán van (TUDOMÁNY...)

066. Germantown rendőrkapitányságtól DNY-ra, vagy a Felszentelt Mocsár Temetőtől ÉNY az útkereszteződésnél lévő, a domboldal aljában álló szétrombolt házban a fapolcon (BÚJJ...)

067. Germantown rendőrkapitányságon 3 db, 1. a felső szinten középen a hosszú asztalon a vöröskeresztes láda mellett (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

068. ... 2. a földszinten, középen, ahol 4-4 üres asztal van összetolva, itt a sötét sarokban lévő iskolapadon (HAZUDNI...)

069. ... 3. alsó színt, ÉK csücsökben lévő raktárban a fém polcon (NAPJAINK...)

070. Germantown és aknamező között félutón, picit északra lesz egy leszakadt L alakban álló vonat szerelvény, és a csatlakozási pontnál egy kisebb rablófészek, a kád lábánál a földön (BÚJJ...)

071. Reclining Groves lakónegyedben a keleti végén (csűr felőli oldal) az utolsó szétrombolt házban a polcon, kintről is felvehető (HASZNÁLT...)

072. Ha a Zöldebb legelők szemétteleptől nyugati irányba megyünk az út mentén akkor a kanyarnál fel kell jobbra menni a dombra, és az egyik fa tövében jó néhány üres konzervdoboz társaságában lesz, innen már jól látni a silót is (US...)

073. Zöldebb legelők szeméttelepen 2 is van, az első a teherautónál a hordókkal megrakott trélerben a hulla mellett a földön van (TUDOMÁNY...)

074. ... 2. a zárt lakókocsinak átalakított konténerben az ágy alá félig berúgva (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

075. Aknamezőn mind a 4 házban van, Gibson ház délen, a földszinten a sarokszobában a kiégett PC mellett az asztalon (NAPJAINK...)

076. ... 2. a falu végén a zsákutcában ahol az autó barikád van a Zane házban, az emeleten a gyerekszobában az ágyon a maci lábán (ÖKÖLVÍVÁS...)

077. ... 3. nyugaton a Gillian házban, az emeleten a felnőttek szobájában a kiégett PC mellett az asztalon (DC BELGYÓGYÁSZAT...)

078. ... 4. középen a játszótérnél a Benson ház, az emeleten a gyerekszobában az ágyon (KONYAK...)

079-81. Ócskavas raktár ahol a kutyát (dogmeat) lehet felvenni társnak, a telep ÉNY részén a jó állapotban lévő vasúti konténer mellett lévő kettészakadt buszban lesz egy lőszeres láda, John kincses doboza, ebben 3 könyv is van (FEGYVEREK, KONYAK, US...)

082. Wheaton fegyvergyártól amit fosztogatok uralnak északra a magasban lévő úton ami le van omolva, a tetején lévő trélerben (KÍNAI...)

083. Wheaton fegyvergyárban bent, a lépcsőn le a sugárzó részre és be a zárt páncélajtón ahol megannyi fegyver van, a jobb oldali asztalon (US...)

084. Meresti vasútállomástól DKi irányba szétbombázott házsor közül az északiban a fürdőkádban (NAPJAINK...)

085. Bethesda romjainál több is van, 4 az épületekben, 2 a föld alatt, 1. a keleti épületbe (előtte egy tréler segge) a földszinten nem messze a bejárattól a sarokban lévő asztalon ahol a 2 rakéta is van (KÍNAI...)

086. ... 2. az emeleten a ránk támadó lángszórósnál (US...)

087. ... 3. már a nyugati épületben, ha az utcáról érkezünk akkor a földszinten a kör alakú pulton (TUDOMÁNY...)

088. ... 4. a nyugati épületben a legfelső szinten ahol a beszakadt padló is van, a sarokban lévő sarokasztalon található faládába tették bele (DEAN...)

089. ... 5. a Bethesda Underworks ha két épülettől délre az utcán lévő csatornanyíláson megyünk le (a metrólejárat felől is jöhetünk), lesz egy oszlopba épített raktár, itt bent a fémpolcon, alatta a ládában miniatom (KONYAK...)

090. ... 6. a metróállomáson lemenve (Bethesda Underworks), rögtön fent a lépcső közelében ahol a 2 telefonfülke is van a padon lévő vödör tetején (HASZNÁLT...)

091. Bethesda romjaitól keletre (Chryslus-tól északra) lévő lakóparkban lesz egy ház (tolvaj viskó) ami előtt körbe lesz kerítve az udvar, bent az emeleten a felnőttek szobájában az éjszakai asztalon a telefon mellett (HASZNÁLT..)

092. Chryslus épületben 3 is van, 1. a földszinten hátul abban a helységben aminek ajtaja zárva van, és előtte egy monitor van a kinyitáshoz, bent a szobában rögtön az ajtónál két löszeres láda társaságában az asztalon (FEGYVEREK...)

093. ... 2. a lenti irodák rész közepén ahol a sok összetolt íróasztal van meg valami kávézó szerűség a falnál lévő asztalon a 4 kúpos fém tál közül az egyikben (ÖKÖLVÍVÁS....)

094. ... 3. az alsó szinten a kazánházszerű zsákutcás részen a középen lévő acél polcon (TUDOMÁNY...)

095. Barátság hegy állomáson lemenni, a lenti térképen a Farragut nyugati állomásnak mutatja, az északi végében ahol a fém lépcsőn le kell menni a generátorokhoz a bezárt ajtó mögött a raktárban a polcon (US...)

096. Farragut nyugati állomáson le, a Tenleytown/Barátság állomásnál úgy közép tájon az egyik átjáró alagútrészen a sarokban a polcon (HAZUDNI...)

097. Faragut nyugati metróállomás és a Langyos szennyvíztározó (Tepid Sewers) között félúton lesz - egy vonalban az Anchorage emlékművel - egy szupermutáns tábor, itt a külső részen lévő kamion trélerében a polcon (ÖKÖLVÍVÁS...)

098-9. Anchorage Emlékműben a sok csáprágó között 3 is van, ebből kettő egymás mellett egy szobában, 1. az Anchorage Emlékmű létesítmény orvosi szobájában az asztalon (DC BELGYÓGYÁSZAT....) a lámpa fényétől alig látni... 2. a bal oldali asztal alatt lévő páncélban (DEAN...)

100. ... 3. ha a hátsó bejáraton megyünk be az "Emlékmű szolgálati bejárat"-ba jutunk, itt a kereszteződésben a bal oldali részen lesz egy megrongált ajtó, ha sikerül megjavítanunk (az ajtó darabja az orvosi szobában lévő széfben van) és bejutottunk akkor a polcon lesz (US...), itt van egyébként a kulcs a rejtett zárral rendelkező frigohoz

101. Georgetown nyugat metróállomás felől bár közelebb van, de inkább a Langyosvíz szennyvíztisztító felől (ahova Moira küld majd tesztelni a vadkutyariasztót) fogunk érkezni, lent a vége felé egy nyugati szobában ahol valami turbinaszerűség van, ennek oldalában a szerelőláda mögött (DEAN...)

102. Dukov házában az emeleten a nyugati szobában a polcon, de PIROS! (ÖKÖLVÍVÁS...)

103. Dukov házától délre mielőtt végkép vége lenne az útnak a fosztogatok körbepalánkozott területén a sarokban egy körasztalon (BÚJJ...)

104. Jefferson Memorial-ból ha menekülünk apánk halála után 2 is lesz, 1. a menekülő alagutak első pályarészének a közepén lesz ahol dr. Li szöszmötöl a nagy acél ajtó kinyitásával a mellette lévő helységben meg eclave katonák jelennek meg, itt bent a jobb oldali részen az asztalon (KÍNAI...)

105. ... 2. a menekülő alagutak 2. részében lesz, ennek is a középső részén, ahol megtámadnak minket néhány ghoul, és a kanyarban az asztalon lesz egy generátor oda nem illő módon, ennek lábánál (NIKOLA...)

106. Jefferson emlékműtől ÉK, vagy inkább Rivet városától ÉNY-ra lévő szupermutáns táborban a barikád mögött a löszeres ládáknál (HAZUDNI...)

107-8. Rivet városnál az anyahajó letört orrába jussunk be (a két hajórész közé ússzunk be, majd az orr felé állva annak jobb szélén lehet a víz alatti bejáraton bejutni), ha túljutottunk a csapdákon akkor találkozunk Pinchertonnal, tőle tudjuk meg az android kilétét, és a Rivet város történetének bónusz infója is nála van mivel ő az alapító, a műtős részen 2 könyv is van, de mindkettő PIROS! az 1. az asztalon lévő polc sarkában (DEAN...) és a 2. néhány centire tőle már az asztalon (TUDOMÁNY...)




Ugrás a FAQ-ra
Visszatérés a Kezdőlapra