MAFIA 2: Wanted Posters / körözési plakátok (írta caprine)


A játékban 159 darab körözési plakát található. Érdekes módon szinte mindegyiken szláv név szerepel Petr, Mihal, Pavel, Milos, stb..... Volt egy olyan tippem, hogy az ezeken a plakátokon szereplő személyek nem mások mint a játékot készítők, és a játék végén lévő stáblista szerint tényleg azok. A képeik nem tudom mennyire eredetiek, mennyit retusáltak rajtuk, minden esetre remek ötlet, bár egyeseknél a zsidó style kicsit túlzásba ment át. A játék végigjátszásához nem szükséges a megtalálásuk, de ha a 100%-ot akarjuk, akkor ezt is végig kell nyomnunk, mivel az össz. 100%-ból 20%-ot jelentenek. Helyileg bárhol lehetnek a pályán ahol elférnek, konténeren, oszlopon, falakon, stb. 2 fontos dolog van: 1. mindig fel vannak ragasztva és elérhető emberi magasságba, 2. szinte mindig kültéren vannak, tehát épületeken belül 2-3 darab van csak. Egy darabtól eltekintve mindegyik sétálva megközelíthető, csak szépen odamegyünk és az "E" gombbal fel is vettük (ilyenkor szerencsére eltűnik, hogy ne zavarjon be). Ahhoz az egyhez (nálam a 64-es, de egyébként a játék saját sorszámozása szerint a 63-as MAREK HORVATH - Little Italy-ban) kell egy autó is, és egy jó nagy adag szerencse, mivel egy épület tetején van, amire autóval az autóút korlátját átszakítva kell átugratnunk. Ha túl kicsi sebességgel érkezünk akkor az épület falának csapódunk. Ha túl gyorsan érkezünk akkor meg túl csúszunk a tetőn és megint kezdhetjük elölről. Gyakorlatilag a kettő közötti tempót kéne megütnünk, de a tetőn gyakorlatilag meg is kellene állnunk, ami azon a 7-8 méteren ami a tető hossza nem is olyan egyszerű, pláne ha nem 4 kerékre érkezünk mert akkor a féket is hiába nyomjuk. Tehát megfelelő tempóban kell a megfelelő szögben ugratnunk a megfelelő autóval és 4 kerékre kell érkeznünk, na ehhez kell sok szerencse, és akkor még a folyamatos forgalomról még nem is beszéltünk. Egy könnyítő tényező van a dologban, hogy a kéményt amin a plakát is van vegyük célba mert az elég szépen megfogja az autót, más esélyünk amúgy sincs. Autónál minél kisebb és könnyebb gépet válasszunk. 2 lehetőség van: 1 az autópályán megyünk dél felől a menetiránynak megfelelő oldalon a belső sávban, majd az végén a kormányt jobbra áttépve az utolsó előtti korlátot átszakítva érkezünk. Ehhez egy lassabb autó is elég, még csak padlógázzal se kell menni hozzá. 2. szerzünk egy gyorsabb verdát, ezzel vagy még jobb ha egy másik autóval szétzúzzuk a sárga korlátot, hogy ne legyen útba, és 10-15 méterről egy elég gyors autóval már át lehet ugratni.

A sorszámozásnál igyekeztem egy-egy útvonal mentén folyamatosan egyik képtől a másikhoz menni, de természetesen vannak zsákutcák amikor a folyamat megszakad és új fonalat kell követnünk. Tekintettel arra, hogy a poszterek is sorszámozva vannak, meg én is kialakítottam egy saját sorrendet de a kettő nem egyezik meg, ezért 2 térképet is mellékelek. A kék sorszámozott a sajátom, amin szépen folyamatosan haladva lehet összegyűjteni a plakátokat, a piros számokkal ellátott meg a poszterek eredeti száma szerepel, ebben az esetben össze vissza kell a területen haladnunk ha azokat is sorba akarjuk begyűjteni. Azt, hogy a program eredeti sorszámozása milyen logikát követ nem jöttem rá, talán a fizetési besorolás szerintit:))) Mivel a játékban nincs a hagyományos freeride mód, ezért menet közben a feladatok mellett kell ezeket felvenni. Erre a célra Én a chapter 7 kezdetét ajánlom, a börtönből szabadulás utáni pályát. Ekkor nem zavar minket senki semmilyen telefonnal, jó az idő, Joe házánál vagyunk ami kb. a pálya közepén van, ideális kiindulópont. A megszerzett plakátokat a playboy magazinokhoz hasonlóan külön menti a játék, nem keveredik össze a másik mentéssel, így ha újra is játszunk egy fejezetet akkor sem veszlik el a mentés. Magyarán ha végignyomtuk a játékot és megszereztünk 10 magazint meg 39 posztert és kérünk egy új játékot, akkor ezek megmaradnak szerencsére. A mentés a felvételt követően azonnal megtörténik, nem kell a fejezetek végén lévő mentésre várni. Illetve ha például elkezdjük a 7. fejezetet és felszedünk néhány plakátot de nem fejezzük be a fejezetet, vagy éppen újrakezdjük, az előbb felszedett plakátok attól megmaradnak.

A körözési plakátokat az esetek többségében több irányból is meg lehet közelíteni, pláne azokat amik átjárókban vannak. Igyekeztem több képet készíteni, hogy minél egyszerűbb legyen megtalálni őket. Sajna a térképen minket jelölő nyíl kissé nagyvonalú ebből a szempontból, de hát ha megyünk az autóval az úton és megnézzük a térképet akkor ott sem az út vonalán fog minket mutatni a nyíl hanem az út mellett, szóval kicsit pontatlan a dolog. Ha több kép is készült akkor az első az utcát mutatja és az útirányon kívül igyekeztem valami jellegzetes tájékozódási pontot is a látószögbe fogni. A 2. képen már minden esetben a poszter szerepel bekarikázva (kivéve ahol túl közel van), de itt is törekedtem a minél nagyobb tér. Van néhány eset amikor elég volt 1 kép is, mivel az utcáról is látható a plakát. A képek nagyításához mindig katt a képre!



térkép a kiinduláshoz, a bal oldali a lenti listám szerint sorszámozott, a jobb oldali pedig az eredeti a plakátokon lévő számsor szerint


  1. 125 PETR SOVIS - Port - rakódódokk dél keleti részén lévő világítótorony ajtaja mellett

  2. 122 PETR NOVAK - Port - rakódódokk keleti mólóján lévő épület legvégén

  3. 121 PETR MOTEJZIK - Port - rakódódokk észak-keleti sarkában lévő épület fémlépcsőjén fel, a bejárati ajtó mellett

  4. 126 PETR ZAVESKY - Oyster Bay - keletről a 2. mólónak a közepén lévő 2 szintes sátortetős raktár hátoldalán, csak az egyik irányból lehet körbemenni

  5. 120 PETR MINARIK - Port - keletről a 3. mólon végighúzódó raktárban, kb. a móló középtájékán az épületbe be, a lépcsőn fel, rögtön szemben a sarokban a ládáknál

  6. 119 PETR MIKSA - Port - keletről az 5. mólónak a végén a 3. faépület hátsó ajtaja mellett

  7. 124 PERT SMILEK - Port - nyugatról az első mólónak a legvégén a sarokba tett ládáknak a tenger felőli oldalán amerre a vitorlás hajók is vannak

  8. 123 PETR SLIVON - Port - a dokknak a nyugati részén lévő rácsos lezárt területének nyugati oldalán, a kerítésen át kell mászni hozzá, az egyik kerítés közeli konténeren

  9. 145 TOMAS PALAT - Oyster Bay - a zsidó Bruno (hozzá mentünk Henry-vel pénzt kérni) épületének bejáratánál lévő udvaron a vörös téglás "LOCKSMITH" épület léckerítéses oldalán

  10. 144 TOMAS MOUCKA - Southport - pink falon lévő átjárón be, kb. középen a deszkakerítésen

  11. 143 TOMAS HREBICEK - Southport - pink falon lévő átjárón be, és néhány méterre a falon a többi poszter között

  12. 146 TOMAS ROLLER - Southport - ismét egy Swift kola reklám tábla mellett be az udvarra a szénrakásnál a sarokban a falon (úgy tünik a élre lévő útról kell ide eljutni, de nem, mert az északi út felől ahol a sín is megy a kanyarban a boják között)

  13. 142 TOMAS CHABADA - Southport - kanyarodó vasúti sin alatt lévő lépcsősoron fel, balra fordulás a zsákutcába, a sarokban

  14. 147 TOMAS SEDLAK - Southport - az útkereszteződésben ahol a vasúti állomás is van az út északi oldalán a síneket tartó oszlop hátoldalára ragasztva

  15. 156 VLASTIMIL GORNER - Midtown - a sarokban lévő szobornál a lépcsősoron fel, az épület déli oldalán végig, a legvégén a falon

  16. 88 MICHAL RYBKA - Midtown - a vasúti sín alatti széles lépcsősor közepén jobbra (ha alulról jövünk) lévő rövid zsákutcában

  17. 89 MICHAL SEVECEK - Midtown - a temetőtől délre lévő épület oldalán (a fánál) lévő kis beugróban kukák és dobozok társaságában

  18. 84 MICHAL LOPASOVSKY - Midtown - gótikus templom kis temetőjének déli végén a kerítés oszlopának belső oldalán (a bal oldali sarokból számítva a 3. oszlopon)

  19. 111 PAVEL PROCHAZKA - Oyster Bay - az utca első épületének hátsó udvarán (a kapunál Swift kola reklám) a két rollos ajtó között

  20. 110 PAVEL HRUBOS - Oyster Bay - a burgeressel szemben lévő a sarokban lévő kerítésen be és a belső udvarban lesz a kerítésen az autó mellett

  21. 116 PETR KOPECKY - Oyster Bay - a "Motril GLO" tábla előtt lévő rácsos udvaron bent sarokban a kerítés mellett közvetlenül a falon

  22. 112 PAVEL TRETERA - Oyster Bay - keletről a 2. X formájú tégla lakóház bejárata mellett a keleti oldalon

  23. 96 MILOS JERABEK - South Millville - többszintes kockaüveges épület oszlopai alatt be hátra a sarokba

  24. 99 ONDREJ CHRAPAVY - South Millville - a dokk mellett a partoldalban a sétálónál a kanyarban lévő ház oldalán

  25. 97 MOJMIR SVOBODA - South Millville - dokkban az első móló végén lévő épület déli acél lépcsőjén fel

  26. 100 ONDREJ MARADA - South Millville - dokkban az első móló legvégén lévő konténer hátoldalán

  27. 98 NIKOLAS BRAULT - South Millville - a hatalmas ládarakás mögött a falon

  28. 93 MIKULAS PODPROCKY - South Millville - az ipari telep déli bejáratánál balra lévő épület teraszán ami mellett egy nagy tartály is áll az emeleten, az acél lépcsőn fel, az út feletti rámpán pedig át

  29. 94 MILAN MALICH - South Millville - az ipari telepen az egymásra rakott betontömbök között lévő lyukban

  30. 95 MILAN SAFFEK - South Millville - az ipari telep nyugati kapujánál lévő épület oldalán, az acél lépcsőn fel a teraszra, korláton ugorjunk át a földszinti ferde tetőre, onnan lehet elérni

  31. 118 PETR MAN - Oyster Bay - hátsó udvaron a rozsdás szeméttároló konténer mögött a falon

  32. 113 PETR ADAMEC - Oyster Bay - a leégett villánk után ebbe az ideiglenes tégla házba kerülünk, az épület legfelső szintjén a korlátnál a falon

  33. 117 PETR KRAL - Oyster Bay - kanyarban a sarokház sarkán, a kerítés felőli oldalon

  34. 115 PETR KLIMUNDA - Oyster Bay - a Potomac Indian hirdetőtábla alatt a kőfalon, a sővény tökéletes takarásában

  35. 90 MICHAL TODOROV - East Side - 3 db 1 szintes műhely szerűség van egymás mellett, a délinek a hátulján lévő lépcsőn fel a tetőre, a pallókon át a másik épületre és a tetőn a kis sátortetős rész hátoldalára van feltüzve, elég sokáig keresgéltem ezt az 1 plakátot, talán más sorszámot kellett volna kapnia mivel a 34-hez bár közel van, de körbe kell hozzá menni

  36. 114 PETR JANECEK - Oyster Bay - a sarokban lévő hullámlemezes kerítés mögött az udvaron a kiégett roncs takarásában a kerítésen

  37. 52 JOSEF VASEK - Chinatown - a parkban a kerítésen ahol a piros újságárus automata is van

  38. 53 JOZEF KRAL - Chinatown - a drogüzletes kínai raktártelep bejárata elötti kanyarban jobb oldalon a két útelzáró tömb után a falon

  39. 54 JULIEN FRIEDLANDER - Chinatown - az újságárus bódé hátoldalán

  40. 50 JIRI VRUBEL - Chinatown - átkötő gyalogos útszakasz közepén a falon

  41. 55 KAREL HALA - Chinatown - a zöld "Little Italy East side" tábla előtt az út másik oldalán lévő beugróban a falon ahol egy lépcsőlejárat is van

  42. 56 LAURENT GORGA - Chinatown - útkanyarulatban a szemétkonténer után a 2 épület között a kis átjáróban a falon

  43. 51 JOSEF BUCEK - Chinatown - a lejtő út elején a sarokban lévő telefonfülke mellett a falon

  44. 68 MARTIN HRON - Little Italy - a lépcsős rész előtt lévő beugróban ami előtt egy nagy zöld gurulós kuka áll a beugróban

  45. 72 MARTIN PITR - Little Italy - a hídra felkanyarodó út belső ívén lévő két ház által alkotott sarokban

  46. 73 MARTIN PLACHY - Little Italy - a kanyar külső oldalán lévő házak között lévő gyalogos útra menjünk be, a belső lépcsőnél a zsákutcában (szenet rakodó munkás feletti részen)

  47. 67 MARTIN DVORAK - Little Italy - a zöldségessel szembeni beugrónak a jobb hátsó sarkában lévő beugróba elrejtve

  48. 66 MARTIN BRANDSTATTER - Little Italy - a piros újságárus automata mellett lévő saroképülettel szemben lévő egyszintes épület oldalán a beugróban

  49. 74 MARTIN SOBEK - Little Italy - benzinkútnál a híd felé eső utolsó 3 épület közül a középsőnek a híd felé eső oldalán

  50. 69 MARTIN KOUTNY - Little Italy - benzinkútnál a híd felé eső utolsó 3 épület közül a hátsónak a híd felé eső oldalán

  51. 70 MARTIN KOZAK - North Millville - a "CAR DENTAL" autójavítóval szemben lévő első faház hátsó falán (mellette van az Old Empire sör reklám hatalmas transzparense)

  52. 71 MARTIN KRIVANEK - Little Italy - "CAR DENTAL" autójavító területén a jobb sarokban lévő épület sarkában

  53. 108 PAVEL CERNOHOUS - North Millville - az autósbanda felégetendő törzshelyének nyugati kerítésén

  54. 104 ONDREJ STOREK - North Millville - gyártelepen a két kocka formájú tartály mellett az épület falán

  55. 103 ONDREJ PAPEZ - North Millville - gyártelepen a nyugati oldalon lévő üres vasúti sin végén a beugróban a falon

  56. 106 PAVEL ANDRASSI - North Millville - gyártelepen a két épület között lévő fűves részen középen a csőveket tartó oszlop mellett a falon

  57. 109 PAVEL DLOUHY - North Millville - gyártelepen a nagy feldőlt tartálynál a falon

  58. 105 ONDREJ VEVODA - North Millville - gyártelepen ahol a gőzmozdony is van a sín végénél a falon

  59. 107 PAVEL BRZAK - North Millville - gyártelepen a gőzmozdonynál lévő épület falán a gerendáknál

  60. 102 ONDREJ NECASEK - North Millville - gyártelep legvégén lévő oszlopos magas valamin amire a rá torkolló csősor végén lehet akár autóval is ráhajtani

  61. 101 ONDREJ MELKUS - North Millville - gyártelep legvégén a bejáratnál lévő kis épület mögött a falon

  62. 92 MICHAL ZOUHAR - South Millville - az egymásra rakott betontömbök hátoldalán

  63. 159 ZDENEK HODULAK - North Millville - az üzem mögötti udvaron egyedül álló épület sarkában a hordok társaságában

  64. 63 MAREK HORVATH - Little Italy - a legnehezebb poszter, mert egy épület tetején van ami az autópálya mellett van és onnan lehet ráugratni valamilyen autóval

  65. 65 MAREK SUCHOVSKY - Little Italy - Joe lakásánál a garázs mellett hátra, és a jobbra lévő ház falán

  66. 27 JAN GERMALA - Highbrook - a "Highbrook" táblánál lévő magányos házacska hátsó tornácán

  67. 40 JIRI ALAN - Highbrook - a modern stílusú épület út felőli oldalának a kerítéssel találkozó sarkában ahol a szikla is van

  68. 37 JAROSLAV GRATZ - Hillwood - az épület aminek piros/fehér csíkos napfogója van és mellette egy Swift kola reklámtábla is figyel, a hátsó udvar legvégén a lejtőn az oldalfalon

  69. 41 JIRI BICIK - Hillwood - kanyarban lévő épület hátsó bejáratánál

  70. 36 JARDA OSICKA - Hillwood - a magas füves üres telken a szemétkonténer melletti építési anyag oldalán

  71. 35 JANA ZDARSKA - Hillwood - modern stílusú ház hátsó falán

  72. 39 JAROSLAV TURNA - Hillwood - kerítésen be, a telek végén a partoldalba épített ház hátsó részén lévő lépcsőn fel, a következő lépcső előtt a falon

  73. 38 JAREK KOLAR - Hillwood - az obszervatórium mellett lévő parkos területnek a déli végén ahol egy szobor is van, a part végénél, ahol a távcsövek is vannak bal oldalon ugorjunk át a korláton, és a falra van felrakva

  74. 26 JAN BULIN - Highbrook - a lapostetejű hatalmas oszlopokkal övezett bejáratú ház jobb oldali falán

  75. 28 JAN CHALUPA - Highbrook - a kanyarban lévő villa garázsának kerítés felőli oldalán, a kerítést be kell törni

  76. 31 JAN PINTER - Highbrook - a villa mögötti falban a sarokban

  77. 34 JANA KASSOVA - Highbrook - a többszintes villa földszintjén, körbe kell kell menni a nyugati oldalon van

  78. 30 JAN MARVANEK - Highbrook - villa utca felőli falán (ahol a 2 árnyékadó is van) a bokrok takarásában

  79. 29 JAN KRATOCHVIL - Highbrook - a villának a falán, az utcáról is látható

  80. 32 JAN SNAJDRHONS - Highbrook - a sátortetős kulipintyó mögött lévő garázs oldalán

  81. 33 JAN ZELENY - Highbrook - az útszéli sátortetős földszintes ház esőfogó alatti bejáratánál

  82. 148 TOMAS SLAPOTA - Uptown - az alagút bejárata mellett jobbra a kerítés mögött a sziklaoldalban, egész fent kell bemenni a kerités mögé és onnan séta ide le

  83. 155 VLADIMIR SEMOTAN - Uptown - boltíves felüljáró mellett be a sikátorba, a jobbra lévő bezárt bookstore falán

  84. 64 MAREK KOVAC - Little Italy - a kalapossal majdnem szemben a rácsos kerítésen át, a jobb oldali sarokban lévő ajtón

  85. 11 DAVID JANKES - East Side - a kanyarban lévő lépcsősor oldalán

  86. 9 DANIEL ULRICH - East Side - a kanyar előtt a házsarokban ahol a ládák is vannak

  87. 14 DAVID SEMIK - East Side - kanyarban lévő parkolóban (nagy enjoy the freedom tábla) a ház falán a tűzlétrák alatt

  88. 12 DAVID LOS - East Side - útkereszteződésben lévő épület mögött a vasúti sínek alatt lévő töltés falán

  89. 10 DAVID FLOREK - East Side - autószerelő műhely hátsó falán

  90. 13 DAVID MOTALIK - East Side - a kanyarban a vasúti sínt követve menjünk be a sikátorba, mélyen bent az egyik téglaépület bejárata mellett a falon

  91. 8 DANIEL SKLAR - East Side - a kosárlabda pályánál a vasúti sin tartóoszlopán

  92. 85 MICHAL MACH - Midtown - az usa zászlós épület oszlopán, ez is háttal az útnak, illetve a parkolónak

  93. 83 MICHAL LINHART - Midtown - az épület bejárata előtt lévő oszlopán háttal az útnak

  94. 16 FILIP CORT - East Side - a parkra mellett a VITA és a VINCENT felírat között lévő rövid zsákutcában

  95. 17 FILIP DUSEK - East Side - a zsákutcába be, a jobbra lévő BAR alagsori lépcsőjén le, a bejárati ajtónál

  96. 15 ERIK VESELY - East Side - a parkban középen az út alatt átmenő átjáró nyugati oszlopán

  97. 154 VIT SELINGER - Uptown - a felső sétáló részen lévő magas épület sarkán

  98. 153 VIT MATUSKA - Uptown - a rendőrség épületével szemben lévő széles lépcső legaljában

  99. 152 VIKTOR KOSTIK - Uptown - a kanyarban lévő újságárus bódénál lévő kerítésen be, a szemben lévő kerítésen átmászni és közvetlenül utána a jobb oldali épület oldalában

  100. 149 VACLAV KRAL - Uptown - kerítésen be, a bal sarokban lévő szénhalom melletti beugróban a falon

  101. 150 VACLAV SAMEK - Uptown - saroképület hátsó udvarra néző oldalán, a sarkon lévő bádogfal takarásában

  102. 151 VIKTOR BOCAN - Uptown - a "food drink" feliratú épületet kerüljük meg, és mögötte az út végén a téglafalon

  103. 78 MICHAELA HERCOGOVA - West Side - a sikátor közepén, északi és déli irányból is van nyitható rácsos kerítés

  104. 79 MICHAL BARTON - West Side - újságos melletti udvaron a kerítés mellett a falon

  105. 82 MICHAL KUIMDZIDIS - West Side - ahol a kis kávézó terasz van egy piros újságos automatával a velük szemben lévő sikátorban jobbra a padnál a falon

  106. 80 MICHAL JANACEK - West Side - a fasoros sétálóutca végén balra a beugró sarokban

  107. 81 MICHAL KACINEC - West Side - a fánál be a sikátorba, a szemben lévő épület falán a zöld ládánál

  108. 137 ROMAN ZAWADA - West Side - a kültéri kávézó mellett az oszlopos udvarra be, a rozsdás konténer mellett

  109. 86 MICHAL OPITZ - Midtown - a Titania épület előtt lévő madaras szobor hátoldalán

  110. 87 MICHAL RASOVSZKY - Midtown - Titania épület előtti parkoló végén lévő fák takarásában a kerítésen

  111. 91 MICHAL VALA - Midtown - a Swift kola táblánál lévő sikátorba be (másik oldalról a buszmegállótól is lehet jönni) pont középen a beugróban lévő kuka takarásában

  112. 128 RADEK SEVCIK - Riverside - a híd oszlopának hátulsó oldalán

  113. 130 RADIM PECH - Riverside - a két gyárépület közötti beugróban

  114. 127 RADEK HAVLICEK - Riverside - Mike roncstelepének boltíves bejárata mellett ugorjuk át a bádog kerítést, az épület falán közvetlen a kerítésnél

  115. 131 RADIMVITEK - Riverside - Mike roncstelepén, egymáshoz közel kettő is, az egyik a boltíves bejárathoz közel roncshalmaznál lévő kockaláda hátoldalán

  116. 133 ROBERT WINKLER - Riverside - Mike roncstelepén, boltíves bejárat felé haladva a kerítésnél ahol néhány kordon és jelzőbolya is van a villanyoszlop takarásában

  117. 132 ROBERT FRANKO - Riverside - Mike roncstelepének északi végében ahol a vasúti sínnek a vége is van egy kocka ládán

  118. 129 RADIM DOLECEK - Riverside - híd előtt a vasúti sínnél lévő épület hátoldalán

  119. 1 ADAM CUNDERLIK - Dipton - az álló mozdony melletti épület falán a bádogkeritésnél

  120. 4 BORIVOJ KLIMA - Dipton - az oszlopokon álló tartály melletti acél híd lábánál

  121. 5 DAN DOLEZEL - Dipton - benzinkút mögött lévő garázssor oldalán

  122. 2 ALES BOROVICKA - Dipton - vasúti állomáson a bal oldali első sínpáron magányosan álló tartálykocsi mellett a falon

  123. 3 BORIS ZAPOTOCKY - Dipton - garázs oldalán

  124. 7 DANIEL KNEBL - Dipton - a "MOTRIL GLO" tábla mögött lévő ipari területen a rozsdás szemétkonténer mellett a falon

  125. 6 DANIEL CAPEK - Dipton - belső udvaron a szénhalomnál balra be a ház mögött a falon

  126. 77 MATUS SIROKY - Dipton - belső udvaron a rozsdás konténernél be a sarokban a falon

  127. 75 MARTIN ZAVREL - Kingston - rácsos kerítésen be, jobb oldali rolós garázs ajtón

  128. 76 MATOUS JEZEK - Kingston - kerítésen be, a konténer mellett a falon

  129. 61 LUKAS BERKA - Kingston - a Swift kola táblánál be a hátsó udvarra a jobb oldalon a kukás konténernél a kerítésen

  130. 59 LUBOR CERNY - Kingston - a piros ruhás nővel reklámozott Old Empiricall sörreklám táblája alatt lévő konténer mellett a sarokban

  131. 60 LUBOS KRESTA - Kingston - a GUN SHOP után a nagy BIG BREAK táblánál be a kerítésen, a sarokban

  132. 62 LUKAS KURE - Kingston - a kis mólónál a leghátsó épület hátsó falánál lévő kukás konténernél az épület falán a tűzlétra alatt

  133. 57 LENKA CELKOVA - Greenfield - a szerviz hátsó falánál lévő kerítésen

  134. 58 LUBOMIR DEKAN - Kingston - a házsor végén a parkoló sarkából nyíló pici zsákutcában

  135. 23 IVO NOVAK - Greenfield - a kör alakú utcán középen lévő ház garázs felőli oldalán

  136. 19 FRANTISEK HARCAR - Greenfield - a sorban első zöldes ház garázsának ház felőli oldalán

  137. 18 FILIP NOVY - Greenfield - az út sarkán lévő családi ház hátsó falán (előtte egy telefonfülke is van)

  138. 22 IVAN RYLKA - Greenfield - a salakos teniszpálya melletti halvány zöldes családi ház tornácán oldalt

  139. 21 IVAN KRATOCHVIL - Greenfield - azon a területen ahol nekünk is lesz házunk (a legészakibb ház aminek medencéje is van) a hátsó vízre néző falára ragasztva

  140. 24 JAKUB GAJDA - Greenfield - a sorban az utolsó luxus villa, ami eltérően a többitől keritéssel is körbe van véve, a oldalsó falon

  141. 20 IAN MOORE - Greenfield - a gyorskajáldánál a kanyarban lévő keritéssel körbevett családi ház garázsának oldalán

  142. 25 JAKUB MACH - Greenfield - a benzínkútnál az út másik oldalán lévő 3 szintes családi ház (aminek kapuja is van) garázs helyett lévő beállójának falán

  143. 45 JIRI REZAC - Hunters Point - a 2 szintes sátortetős épületek híd felőli hátsó oldalán

  144. 46 JIRI SEJVL - Hunters Point - a boltíves alagút előtt/után lévő lapos tetős 3 szintes épület oldalán a lépcsőn megközelíthető ajtajánál

  145. 42 JIRI HOLBA - Hunters Point - Swift kola táblánál be a sikátorba, úgy közép tájon a beugróban a falon

  146. 47 JIRI SPAC - Hunters Point - az ugratónak tűnő deszkák végénél lévő egyébként üres viskóban

  147. 49 JIRI SVETINSKY - Hunters Point - a vasút mellett lévő többszintes gettó épület (ha szemben állunk vele akkor a jobb oldalán) a legfelső szintjén a korlátnál

  148. 158 XAVIER LEMAIRE - Hunters Point - a kétszintes sátortetős épületek között lévő szűk átjáróban

  149. 48 JIRI STEMPIN - Hunters Point - a 3 szintes gettó épület legfelső emeletén lévő átkötő folyóson

  150. 43 JIRI KOTEN - Hunters Point - rácsos kerítéssel védett udvar bal sarkában a falon

  151. 44 JIRI MATOUS - Hunters Point - a vasúti sin alatt lévő emelkedő kockaköves út oldalában lévő kis tégla épület ajtajánál

  152. 139 SIMONA ELY - Sand Island - az átvezető gyalogos út (keletről a vasúti sin és nyugatról is megközelíthető) közepén lévő udvarban a kukás konténer mellett

  153. 138 SEBASTIAN BELTON - Sand Island - kanyarban lévő épület bejáratánál az alagsorba vezető lépcsőnél

  154. 140 TOMAS GRUNWALD - Sand Island - a sikátorban az egyik keritéssel elzárt udvaron a ház falán

  155. 134 ROMAN HLADIK - Sand Island - a belső udvar nyugati sarkában a garázs oldalsó falán

  156. 135 ROMAN NEUWIRTH - Sand Island - a kikötői részen a két fadobé között

  157. 136 ROMAN PITR - Sand Island - a kanyar belső részén lévő kerítésen be a belső udvarra, rögtön szemben a konténernél a sarokban

  158. 141 TOMAS BLAHO - Hunters Point - az utcáról is látható a konténer mögötti zsákutca falán

  159. 157 VOJTECH JATEL - Hunters Point - kikötő felé néző zsákutcában




Ugrás a Playboy magazinokhoz
Visszatérés a Kezdőlapra